2009. július 27., hétfő

Világjátékok Záróünnepsége!

Hatalmas megtiszteltetés ért minket! Részt vehettünk a Világjátékok záró ünnepségén!

De még mielőtt erről részletesebb írnék, a leány csoportról felkerült egy szuper kép a FIG honlapra, melyet itt tudtok megnézni (sajna nem lehet letölteni):

http://gallery2.sportcentric.net/fig/main.php?g2_view=core.ShowItem&g2_itemId=7206


Gyülekezünk a zászlónk és országnevünk előtt a Zárünnepségre való bevonuláshoz:


Erzsi soha sem volt elkenődve csak itt egy picit a képen :) Zsolti vitte a zászlót egy ideig, míg Kanyó Dénes érmes búvárúszónk meg nem érkezett, majd pedig S. Kovács Ádám aranyérmesünk vette át a stafétát.



Sikerült egy szuper képet elkapnom a zászlónkról és a tűzijátékról! Mindezek után az IWGA elnökének, Ron Froehlich beszéde közben a táncosok tökéletes helyezkedésének köszönhetően, végig a háttér dísze volt címeres nemzeti zászlónk! :) Nagyon vicces volt, hogy több mint 10 percig ez volt a háttérdísz! Reméljük ezzel is hozzájárultunk a 2017-es Világjátékokra való sikeres jelentkezéshez :)




Aerobikos különítményünk fergetegesen jól érezte magát az ünnepségen és nagyon örültünk, hogy ott lehettünk!

2009. július 26., vasárnap

Eredmények a szombati döntőről

Mivel nem sikerült még a szombati döntő eredményéről beszámolnom, most utólag megteszem, sok kép kíséretében, hiszen biztos kíváncsiak vagytok rá!




Láthatjátok, hogy ténylegesen bíráskodtam :) Tény az tény :) A kora délutáni elődöntők folyamán szintén művészihatást pontoztam és nagyon örültem, hogy a lányok szinte hibátlan gyakorlatát mindenki magasan jól értékelte megérdemelten. A döntőn már nem voltam szerencsés,mondhatnám peches voltam, mivel tartalék bírónak sorsoltak, így a döntőn csak kontrollpontszámot adtam kiviteli bíróként.
A döntőben az alábbi eredmények születtek:
Női egyéni:
1. Marcela Lopez - BRA
2. Angela McMillan - NZL
3. Hang Jinxuan - CHN


Trió eredmény:
1. Románia
2. Kína
3. Franciország

Csoport eredmény:
1. Kína
2. Románia
3. Oroszország

A csoportunk ismét magas pontszámot kapott mind kivitelben mind művészihatás területén, de egy nehézelem hiba miatt (a talajon volt nedvesség, melyben megcsúszott egy versenyzőnk sajnálatos módon) 5. helyen fejezte be a szereplését. Ez igen nagy eredményhiszen első éves felnőtt versenyzőkről van szó, akik most kezdték felnőtt versenyzői karrierjüket! Reméljük sok szép eredmény áll előttük. Gratulálunk a szép eredményhez!



Alábbiakban a HUMMEL egyenmelegítős aerobikos csoportkép. Sajnos nekem sötétkék kosztüm volt az előírás, de ahol tudtam én is viseltem e nemzeti melegítőt, melyre nagyon büszkék vagyunk!


2009. július 25., szombat

Óriási meglepetésként a magyar aerobik csoport 5. helyezést ért el!

Nagyon büszkék vagyunk az ifjú titánokból álló aerobik leány csoportunkra, hiszen 5. helyezést értek el a 2009-es Világjátékok aerobik versenyén! Kiválóan bemutatott gyakorlatuknak és kismértékben az ellenfelek hibahalmozásának köszönhetően 3. ként kvalifikálták magukat a döntőbe, de végeredmény is kitűnő, csodálatos és hatalmas eredmény.


Sok szeretettel gratulálok nekik, felkészítőiknek, szülőknek, barátoknak és mindenkinek akik segítették őket a felkészülésben.

Mivel most már nagyban készülünk a lazításra (esetleg esti bulira) most csak pár képet közölnék, hogy a verseny hagulatáról tájékozódhassatok!

A bírói társulatot is dokumentáltuk! :)

Holnap jelentkezem további infókkal, eredményekkel és háttérinformációkkal!

SZÉP NAPOT és legyetek büszkék a magyar aerobikosokra, mert szuperül helytálltak!
ÉN nagyon büszke vagyok mindenkire!

Köszönjük ezúton is Marik Kati néninek a delegáció vezetését, a biztató szavakat, határtalan szeretetét felénk, hatalmas sportszakmai tapasztalatát és támogatását!
Nagyon érezni fogjuk hiányát sportágunkban!

2009. július 24., péntek

Roik Zsolt 7. helyezett!!!

Kezdetét vette a Világjátékok aerobik versenye!

Mai napon rendezték az aerobik versenyt férfi egyéni és vegyes páros kategóriákban. Hazánkat Roik Zsolt képviselte, mivel a Világbajnokságon 2008 áprilisában ULM-ban 5-ként kvalifikálta magát. Mai napon bemutatott gyakorlata sajnos nem volt elég a döntőre, de reméljük a legközelebbi világversenyen újra szurkolhatunk érte. Már az is hatalmas eredmény, hogy egyetlen 2001-es Akita-i részvételünk után, újra van magyar versenyző Világjátékokon aerobikban.



A leány csoportunk ismét kitett magért és nagyon lelkesen buzdította Zsoltot, melyet ezúton is köszönünk és holnap szurkolunk nekik, hogy jól sikerüljön a verseny! Megtisztelt minket az NSSZ képviselője is illetve a média különítmény Kaszala Klaudia vezetésével valamint több magyar versenyző. Nagyon köszönjük nekik, hogy jöttek szurkolni és várjuk őket holnap is délután 3-tól reméljük egészen estig!!!



Ezúton szeretnénk gratulálni a búvárúszóknak a kiemelkedő eredményekért és sajnáljuk, hogy nem lehettünk ott szurkolni nekik, mivel pont ütközött a programjuk a miénkkel.

Gondolom már gondolom kíváncsiak vagytok az eredményekre:
Férfi egyéni:
1. I. PAREJO - Spanyolország
2. M. JACQUEMIN - Franciország
3. A. KONDRATICHEV - Oroszország

Vegyes Páros:
1. A. JOLY-J. CHANINET - Franciaország
2. S. MORENO - V. LLI - Spanyolország
3. S. HE- J. HUANG - Kína




Gyors bírói beszámoló:
Sikerült fejből, szép angolsággal a színpad közepén elmondanom a bírói esküt! :) - Csucsó felvette videóra, hogy elhidjétek :) Kár, hogy nem jár ezért plusz pont a magyar versenyzőknek, bár talán segíthet átvitt értelemben az, hogy én is jól szerepelek...

Komolyra fordítva a szót, az elődöntőn és a döntőn is művészihatást pontoztam és nem volt könnyű dolgom, de talán sikerült jól megoldani. A Döntőben csak egy hajszálon múlt, hogy nehézelemet pontozzak, mert a semleges bírók részesültek előnybe ( 3 -an voltunk - BUL, GER és én) , most azonban sajnos nem én kerültem be, de azért ez mutatjaa; 2-es Brevet-emmel már a világ legkiemelkedőbb versenyén pontozhatnék nehézelemet. Ez nem kis ütőkártya és előny lehet a magyar sportdiplomáciának.

Holnap ismét szükségünk van a szurkolásra! A lányok már nagyon készülnek és izgatottak, biztos vagyok benne, hogy minden tőlük telhetőt meg fognak tenni.

Holnap jelentkezünk!!! SZORÍTSATOK! :)

2009. július 23., csütörtök

ELKEZDŐDÖTT! Hivatalos edzés az aerobik Világjátékok versenyén

IGEN!
Elkezdődött hivatalosan az aerobik verseny a Világjátékokon!
Reggel részt vettünk az Általános eligazításon, de sajnálatos módon a helyi szervezők nem nagyon voltak a helyzet magaslatán, annak ellenére, hogy a többi "torna-sportág" esetében tökéletes szervezést végeztek. Bízunk azért a jó öreg tajvaniakban, mert eddig is sikerült mindent megoldaniuk. (Azért André Gueisbuhler FIG Főtitkárnak egy kisebb ráhatással kellett élnie, miszerint annyival késik a verseny, amennyivel késnek a helyi szervezők a feltételek biztosításával. Ez azért is igen kemény "játék" a részéreől, mert élő közvetítés lesz este a döntőről.)

Míg én 10.00-12.00 közöss bírói megbeszélésen és gyakorláson voltam, addog a versenyzők az első edzésre készültek fel. Szerencsémre, pont sikerült a "fejtágítás" után megnézmem az edzésüket. Nagyon tudatosan, okosan, és jól ment az edzés, mely a felkészülés sikerességét mutatja. Itt megjegyezném, hogy tátva maradt ismét sokmindenkinek a szája! Nemacsak azért mert a mi lányaink a legszebbek, Zsoltival együtt ügyesek, tehetségesek és készen állnak erre a Világversenyre. Szóval HAJRÁÁÁÁ!





Ebéd után sor került a közös bevonuló gyakorlására, melyre csak 3 főt engedtnek bevonulni. Itt lesz módja Bambinak (alias Andrejszki Zsófi) is a színpadon egy szépet alakítani. Ő a mi Jolly Jokerünk. Nemcsak a csoport gyakit tudja, de mosolygásával mindig mindenkit derűssé tesz.



Délután megismételtük a délelőttöt: bírói értkezelet, majd edzés és közös vacsi. Nagyon jól telt a nap és reméljük innentől kezdve minden megy majd a maga útján :)

Elfelejtettem mondani, hogy én is színpadra kerülök. Na nem szenior kategóriában fogok csetleni-botlani a versenytalajon (bár még talán egy-két figurát be tudnék mutatni :)), hanem az a megtiszteltetés ért, hogy én mondhatom a bírói fogadalomtételt. Így nem lesz PIKE ugrásom, csak magas sarok, kék kosztüm és komolyságos fogadalomtétel :)

Holnap szurkoljatok!!!!!!!!!!!!!!!!

Zsolti versenyzik 15.14-től (otthon 9.14) és ha minden jól meg akkor 19.00 órától is ismétel, de ne igyunk előre a medve bőrére. A híreket úgy is közöljök közösen a debreceni bloggal (és/vagy Világjátékok honlapján) , így értesülni fogtok minden rezdülésünkről.

HAJRÁ AEROBIKOSOK!

2009. július 22., szerda

Ráhagolódás kezdete a Világjátékokra!

Amennyire eseménydús volt a tegnap nap, annyira tudatosan pihenős a mai.



Reggel elindultunk edzeni, mert az önkéntesek szereztek nekünk egy középiskolai tornatermet, ahol 12-ig edzhettek a versenyzők. A tornaterem az épület tetején a 6. emeleten volt, ahol nem csak meleg volt, hanem inkább FORRÓSÁG! Ezt az "apró" zökkenőt mindenki nagyon jól vette. Megfelelően és figyelmesen edzettek a versenyzők kínzó hőség közepette is. Holnap már felüdülés lesz a színpadedzés.



Aki itt van Kaohsiungban és szeretne eljönni megnézni az aerobikosokat, annak alábbiakban küldjük az infókat:
Az edzés helye: Cultural Center Jhihde Hall
Időpont: 12.30-13.00

Edzés után mentünk ebédelni, majd következett a délutáni szieszta egészen a kora esti vacsoráig, majd újabb pihenő, hiszen holnap két edzés lesz a színpadon, mely a verseny közvetlen előkészülete!


Mindenkinek szép napot!

2009. július 21., kedd

World Games Plaza - fogadás a versenyzőknek

Ma is egy csodálatos napon vagyunk túl ! Hihetetlen élményekkel gazdagodunk nap mint nap.

A lányok már edzettek "minden" körülmények között :


- futás a parkban











- gyakorlatozás a márványon (óriási bámészkodó tömeg toborzása rövid időn belül) Ha kitettünk volna egy "kalapot" lehet igen jó kis zsebpénzt kereshettünk volna... :)












- erősítés, elemezés a hotel folyosóján (reméljük a hotelesek nem olvassák ezt a blogot...)

Na ezt nevezem én igazi elhivatottságnak.



Zsolti sem panaszkodhat, ő előkészítette izmait a holnapi edzésre egy kellemes masszázzsal az NSSZ gyúrója segítségével.

Szerencsénkre holnap egész délelőtt tudunk edzeni, így már a versenyzők készülhetnek a csütörtöki színpadi edzésre, majd utána a versenyre...

DE ne szaladjunk ennyire előre.


A kemény edzés után a kis csapat útra kelt, hogy bevegye magát Kaohsiung fergetegébe.

Ahogy róttuk a metrót, utcákat, tereket ... mibe botlottunk????

Igen jól látjátok!
Roik Zsolt óriásplakáton "villog" a metróban!!!!
Hihetetlen, de igaz!
Nagyon örültünk ennek a felfedezésnek!

Hajrá Zsolti!




Miután megtaláltuk a Kaohsiung Arena-t , ahol a legtöbb "torna-sport" szerepel, megnéztük az akrobatika döntőt. Eszméletlen gyakorlatokat láttunk. Még mindig az orosz trió a favoritunk!






És most jöjjön a mai nap fénypontja! A World Games Plaza-ban tartották ma este 9-től a versenyzőknek és a delegációknak egy fogadást.

Pazar fogadtatásban volt részünk.

Először is a buszról leszállva betereltek minket egy elkerített részre, ahol a piros szalagon túl tapsolva kiabálva fogadtak minket és mi persze ezt viszonoztuk.

Majd McDonalds, a Coca-Cola, a Häagen-Dazs super premium ice cream és a Heineken jóvoltából volt minden mi szem-szájnak ingere (diéta egy kicsit mellőzve, mert kell az energia a versenyre)... Nem kell megijedni.. a versenyzők felelősségteljesen viselkedtek és már 10 óra után hazai is mentünk (bár biztos vérzett a szívük a fergeteges buli után).


Végül, de nem utoljára egy hatalmas megtiszteltetés ért minket! Kovács Judit alias CSUCSÓ interjút adott az ESPN Asia riporterének! Reméljük híresek leszünk és sokan jönnek majd szurkolni nekünk! :)

Megyek én is aludni, mert holnap korán kelünk!


Üdvözlet mindenkinek Kaohsiungból!

2009. július 20., hétfő

MEGÉRKEZTÜNK!

Megérkezett a 3. magyar különítmény a Világjátékokra! Nagyon, nagyon hosszú út után (több mint 24 óra) sikeresen landoltunk és már bele is csöppentünk a Világjátékok kellős közepébe!

Itt éppen várunk arra, hogy a Taipei-Kaohsiung járatra beszálljunk és végre megérkezzünk!
A csapat össze állt egy kép erejéig, hogy a Világjátékokos molinónál legyen egy közös képünk!Megpihenve, kicsit feltöltődve várjuk az akkreditációt!


A megérkezést követően elfoglaltuk a szálláshelyeket és megpihentünk egy rövid időre a kimerítő út után, de vigyázva a gyors átállásra alvásról szó sem lehetett. De nem is baj, mert mehettünk a strand kézis fiúknak szurkolni este nyolcra, mert DÖNTŐT játszottak a Brazilokkal. Azt mindenki tudja, hogy kevéssel több homokos tengerpartja van a Braziloknak mint nekünk és a labdaérzékük is általában jónak mondható (hát még az ütemérzékük ...:)), DE nem vallottunk szégyent. Bár a Brazilok az első félidőt magabiztosan megnyerték, a mi fiaink megtáltosodtak a második félidőre és a vége előtt 2 perccel vezethettünk is volna, ha megadta volna a bíró a gólt. Ezek után a Brazilok dobtak még kettőt, mi szépítettünk az utolsó pillanatban és így ezüst érmet nyertek a fiúk. Mi kiszurkoltuk a lelkünket és nagyon jó hangulat volt, hiszen szinte a teljes magyar csapat szurkolt a kéziseknek. Nem szabad kihagynom, hogy az aerobikos delegáció különösen nagy szerepet vállalt a hangulatcsinálásban!

Büszkék vagyunk a fiúk ezüstérmére!
SZÉP VOLT FIÚK! 4 év múlva rettegjen a Brazil csapat!

Holnap akklimatizálódunk és felfedezzük a várost, na meg ahol kell szurkolunk! Reméljünk a mi versenyünkre is sokan kilátogatnak a magyarok közül is!

HAJRÁ MAGYAROK!!!! :)

Ne feledjétek !
Napi friss hírek a Világjátékokról itt:
http://www.vilagjatekok2009.hu/hu/index/default/

Debreceniek Blogja:
http://vilagjatekok2009debrecen.blog.com/

2009. július 19., vasárnap

ELINDULTUNK!!!!!

Elindultak a magyar aerobikosok is a Világjátékokra! A technikai vívmányainak és a bécsi reptér ingyenes internet lehetőségének köszönhetően egy gyorsjelentést tudunk adni a kis csapatról.


A magyar delegáció 3. csoportja 37 főből áll és jelentem becsekkoltunk, 35 perc múlva felszállunk.
Íme egy kis ízelítő a reptéri várakozásból.







Természetesen majd felrakjuk a többi képet is amint megérkeztünk! Nagyon hosszúúúúúúúúúúúúúúú lesz az út. 13,5 óra Taipei-ig, utána még egy óra Kaohsiunging!


De megpróbáljuk elszórakoztatni magunkat!











Kihasználjhuk az utolsó pillanatokat a híradásra. Forranak a laptopok billentyűi!!!





A lányoknak még a kora reggeli fél 6-os budapesti induláskor is van erejük pózolni :) Nem is beszélve , hogy ők Debrecenből 3kor indulatk!! ( HAJNALBAN!!!)

IRÁNY KAOHSIUNG!

SZURKOLJATOK!

2009. július 16., csütörtök

Roik Zsolt kirobbanó formában

Kevés figyelmet fordítottam az eddigi bejegyzéseimbe Roik Zsoltra annak ellenére, hogy a női dominanciás aerobik sport művelői és rajongói biztos kíváncsiak egy ilyen szép férfiemberre is, nemcsak a csinos lányokra ... :)

Utolsó edzés egyikét végezte mai nap Zsolt a Világjátékok férfi egyéni aerobik versenyzője!

Fáradhatatlanul és céltudatosan készül a Világjátékokra, minden napja az edzések jegyében telik és kitartása figyelemre méltó.

A nagy melegre való tekintet nélkül a napi két edzést igen jól bírja és teljesíti. És ha jól meggondoljuk a jelenlegi időjárás csak jót tehet, hiszen idő előtt hozzászokhat a forró klímához, ami Tajvanon is ránk vár.

Könnyítette és elősegítette hangulatát ma az, hogy megbizonyosodhatott arról:

A legkisebbek is szurkolnak neki! :)







A mai naptól elkezdem angolul is írni a Blogot, mert számítok nemcsak sok magyar de külföldi látogatására és remélhetőleg figyelemmel fogják kísérni a magyar aerobikosokat ezen a kis fórumon keresztül is.

Mindenkinek kitartást a meleghez!

Igyatok sok vizet! :)