2010. június 17., csütörtök

2010.06.17 Junior Döntő Értékelése Katus Tamás által

Katus Tamás Delegációvezető értékelése a mai napról:
"Ellentétes érzések kavarognak bennem. A döntő első felében versenyzőink a tegnapi eredményekhez képest előre tudtak lépni, ennek köszönhetően utánpótlás II (12-14) korcsoportban egy ezüst- és két bronzérmet szereztünk. A döntő második részében néhány apró hibának köszönhetően és az igen kiélezett küzdelem eredményeképpen az UP I. trió meg tudta tartani harmadik helyezését. Sipeki Rózsa és az UP II. csoport is szép teljesítménnyel a 4. helyen végzett, kis pontszám különbséggel lemaradva a dobogóról. UP I.-es csoportunk nehézelem probléma miatt a 7. helyen végzett, míg a másik csoportunk szép teljesítménnyel megőrizte 8. helyezését."

Kovácsné Laurinyecz Julianna FLEX-HD SE Debrecen edzője:
"Nagyon-nagyon büszke vagyok a versenyzőimre, hiszen nem várt kimagasló teljesítménnyel mindenki szerepelhetett a döntőben. A felfokozott érzelmi állapotban és a kiélezett küzdelemben vétett apró hibák nem homályosítják el a gyönyörű eredményeket. Sipeki Rózsa a pici bizonytalanság ellenére is megérdemelte volna a bronzérmet és az utánpótlás csoportunkat, érdemtelenül hozták hátrányos helyzetbe a nehézelem levonás miatt. Jó érzés volt, hogy minden versenyszámban készülhettünk a döntőkre."

Szloboda Éva BHSE edzője:
" Nagy örömmel tölt el, hogy a Dani javítani tudott az elődöntőhöz képest, és ezüstérmet szerzett. Azt gondolom, hogy a jövőt illetően nagy lökést tud adni neki az, hogy a fő ellenfele csak a japán versenyző volt. Ennek azért van jelentősége mert a tengeren túli versenyzőkkel csak kétévente tudunk találkozni és nem tudtunk, hogy mire számítsunk az ázsiai versenyzőktől. A csoportra nem találok szavakat, mert titkon reméltük, hogy a döntőbe kerülnek és óriási teljesítmény a lányoktól , amit véghezvittek. "


Katus Tamás Összegzése:
Ezzel véget ért a junior világverseny. Az érmek számát tekintve az eddigi legeredményesebb utánpótlás világversenyt tudjuk magunk mögött, ami hatalmas eredmény!"

1 megjegyzés:

  1. GRATULÁLUNK MINDEN VERSENYZŐNEK, ÉS EDZŐIKNEK! :)))
    NAGYON ÜGYESEK VOLTATOK! BÜSZKÉK VAGYUNK RÁTOK , INNEN MESSZIRŐL IS!

    HAJRÁ A FELNŐTTEKNEK , PUSZI DEBI ÉS TÓTÁGASÉK

    VálaszTörlés